Miközben büszkeségtől dagad a mellünk, hogy mi miféle jó munkaerő vagyunk, és minden nyugati kezet csókolhat, ha magyar munkásra talál, hiszen sokkal megbízhatóbban, szorgalmasabban, becsületesebben dolgozunk, mint a helyiek (legyen az osztrák, német, angol...), nem árt néha az érem másik oldalát is megnézni.
.jpg)
Mert a tükör a kiváló magyar munkaerőről azért néha nagyon is görbe...
Az alábbiakban egy magyar mérnök férfi tapasztalataival szemléltetem azt, hogy a címben szereplő 4 szó: "BÁRKIT, CSAK MAGYART NE!" hogyan válik lassan alapszabállyá a szomszédos osztrák munkáltatók körében, s miképp vágjuk éppen mi, magyarok, a fene nagy nemzeti önbecsülésünkkel magunk alatt a fát...
A történet:
Adott egy kelet-magyarországi nagy egyetemen frissen végzett informatikus. Szakmai tapasztalata ugyan nincs, nyelvisemerete a megszerzett pecsétes papírjai ellenére is leginkább csak a "gud mórning, havdujudú"-ra korlátozódik, bár tény, Erasmus diákként korábban ellébecolt egy fél évet a bécsi Műszaki Egyetem Számítástechnika Karán. Hogy akkor kellene tudnia németül? Nem úgy megy az kérem szépen manapság a cserediákokkal...sokkal inkább a kocsmatúrák, mint az egyetemi előadások állnak érdeklődésük középpontjában. Ha az ember ráadásul bekerül egy színtiszta magyar albérletbe, és nincs meg benne a hajlandóság, hogy más nemzet fiaival-lányaival vegyüljön, akkor hónapok tel(het)nek el úgy, hogy az anyanyelvén kívül más nyelven nem is beszél külföldön (a pizza és a sörrendelést leszámítva).
A fiatalember, nevezzük az egyszerűség kedvéért Ádámnak, hamar rájön, hogy a sógoroknál kolbászból van a kerítés (mint hallotta, a kezdőknek is tisztán havi 3500 eurót fizetnek), ezért ő nem fog/akar holmi kezdő magyar fizetésért senkinek otthon robotolni. Megkeresi hát a boldogabb időkben angol diplomát szerzett, inasokat 30 éve puhítani próbáló nagynénjét, aki kínok és keservek között megír neki egy motivációs levelet és összeállítja az önéletrajzát. Kicsit hosszú, kissé furcsán mutatnak benne a "tudásomat a társadalom szolgálatára szeretném használni" jellegű mondattöredékek, de ez Ádámot nem tartja vissza, hogy Ausztria legnagyobb cégeinek info@... emailjeire napjában tucatjával küldje ki azt.
Válasz azonban valamiért nem érkezik. Nem érti az informatikus anyuka, a rendszergazda apuka, az angol szakos nagynéni, de biza még a bölcsész barátnő se, mi lehet a gond az ő kicsi fiuk jelentkezésével. Hiszen az ország egyik legjobb egyetemére járt! Hiszen minden vizsgát elsőre teljesített! Hiszen ismer két programnyelvet!
Ádám lendülete határtalan. Elmúlik a nyár, lehullanak a falevelek, mikor eszébe jut, hogy talán németül is meg kellene próbálni a jelentkezést. Igen ám, de a szakközépiskolai tudását már évek óta nem porolta le, így hát két kiküldött önéletrajz között sorban tanulja a 80-as években kiadott nagyszótár szavait. Édesanyja nagyon büszke rá: fiacskája egész nap a számítógép előtt ül, állást keres, tanul, és még a családi ebédekkor is ott van mellette a szószedet.
Elmúlik a karácsony is, válasz ezektől a telhetetlen osztrákoktól, akik nem értékelik a képzett fiatal magyar munkaerőt, mégsincs. Pedig Ádám már lassan 10 rokonértelmű szóval ki tudja fejezni a menni igét és oda-vissza fújja az igei táblázatokat.
Az új évben a stratégia is változik: A bölcsész barátnő javaslatára ekkor egy másik rokonnal lefordíttatják németre az önéletrajzot, a "csudamotivációs" levelet. Ráadásul most már hajlandóak akár "pénzsóvár, éhenkórász osztrák fejvadászokkal" is szóba állni azért, hogy mint ők mondják, "összejöjjön a német projekt". És csodák-csodája, a bölcsészekre azért néha nem árt hallgatni, érkezik is az első telefonhívás. Az egyik nemzetközi vállalatnál informatikusra lenne szükség, telefonos interjúra várják másnap délelőtt. Számítógép, internetkapcsolat és angol-német nyelvtudás szükséges hozzá. Ádám bajban van: angol és német is egyeszerre?? És hogyan fogja ő az egyetem kezdetekor kapott Nokia telefonját a füléhez szorítani, miközben online feladatokat kell megoldania? Hívja is háborogva az apját, aki csak olaj a tűzre. Nem érti, minek ez a majomkodás, a fiának elvégre jó papírjai vannak, minek még így ugráltatni is. De lecsillapodik. Van rá ideje. Mert a fia ezentúl heti 2-3 ilyen telefonos interjút abszolvál. És közben már kitavaszodik, sőt, a magyar gyerekek már "ációt" írnak a táblára. Ádám azonban a telefonos köröknél eddig még soha nem jutott tovább.
Mérges az egész család. Elvégre fiuk jól képzett. Az ország egyik legjobb egyetemi karán végzett. Sztandapol már két nyelven. Igazán telhetetlenek ezek az osztrákok!
Aztán jön lassan az ősz is. Ádám közben igazán kikupálódott. "Kint" dolgozóktól szerzett hasznos információi alapján most már tudja, mit kell válaszolni a "mik az őn legerősebb és leggyengébb személyiségjegyei" típusú fölösleges kérdésekre. És lassan jön a várva-várt siker is. Személyes állásinterjú egy bécsi központban. Majd egy klagenfurtiban, Aztán egy linz-i cég is ajánlatot ad, ahol azonnal lehetne kezdeni. Ádám ujjong. Aláírja az előszerződést a klagenfurtiakkal, mert ott magyar a főnök és kezeskedik érte. De kacsingat a bécsi ajánlatra is, mert ott meg jobban fizetnek, és csak karácsony után kellene kezdeni. Meg is ígéri a bécsieknek, hogy az új évben odamegy, csak segítsenek neki lakást keresni. A bécsi személyzetis ugyan húzza a száját, de elkezd kiadó lakásajánlatokat küldözgetni a fiúnak. Ádámnak nem tetszik, hogy kaukciót is kell fizetni, közvetítési költség is van, mondja is a cégnek, akik még arra is hajlandók, hogy az ingatlanos irodánál kezességet vállalnak. És lám-lám, kezdenek nagyon jól állni a csillagok, mert Ádámot hirtelen egy távoli osztrák város kis egyeteme is válaszra méltatja. S mi az hogy méltatja, tárt karokkal várja a doktori programjába kutatónak.
Ádám repes az örömtől. A klagenfurti magyar főnöknél kikönyörgi, hogy "egészségügyi okokból kifolyólag" ne kelljen még a következő hónapban kezdeni. Aztán sok órát vonatozik, hogy az egyetem költségén részt vegyen egy tudományos eseményen, és ott aláírja az együttműködési szerződést. Nappali tagozatos doktorandusz lesz!! Igaz, egy kicsit rosszabbul fog keresni, mint a graz-iaknál, a bécsiekről nem is beszélve, de DOKTOR lesz. Micsoda öröm!!
Telnek az őszi hetek. Ádám rendszeresen kap emaileket Klagenfurtból, Bécsből, és az egyetemről is. Kitölt(teti) mindet becsületesen. És a nagynénje rendkívül büszke rá, hogy ilyen nagynevű cégeknek fogalmazhatja a hivatalos leveleket, és fordíthatja szeme fényének a kutatási terveket, amikbe hamarosan belekapcsolóódhat. Ugyan nem érti, a klagenfurti magyar fiatalember miért volt olyan türelmetlen, aztán miért írt olyan karcos hangú levelet mikor unokaöccse több hónapnyi gondolkodás után visszamondta az aláírt (és soha meg nem kezdett) szerződést. Elvégre is az csak egy poros kisváros, meg egy külföldi bérenc cég...ki tudja mikor viszik majd azt is Kínába! Aztán majd nézegetheti magát minden pökhendi osztrák. És úgy egyébként is, mi az a tudományos karrier mellett, ami az ő kincsére vár! Vagy a nagy és pompás Bécs mellett, ahol már lakást is foglaltak neki! Ott még emlékszik az osztrák, hogy ki a büszke magyar!!
Eltelik a karácsony is. Ádám, aki az elmúlt másfél évet számítógépe előtt ülve töltötte, akinek megfőzték a vacsoráját, kimosták a szennyesét és kitalálták még az utolsó kívánságát nem igazán akarja feladni felettébb kényelmes életét. Nem tetszik neki, hogy a bécsi cég a város széli ipari parkban van, neki pedig a minden reggel az albérletből fél órát tartana odabiciklizni. Merthogy saját autója (a cég csodálkozására) nincs. És "fárgemájnsaft", azaz másokkal együtt utazás szóba sem jöhet. Marad(na) a bicajozás...na de hogy a januári hidegben? Elment ezeknek az osztrákoknak a józan eszük? Inkább visszamondja Bécset is. Úgyis ott van a tudományos karrier és az egyetem. Ott az idős professzorok legalább nem ilyen nagyképűek, hogy szemforgatva megkérdezzék tőle, hogy "magának nincs saját autója?"
Költözni kellene hamarosan a messzi városba. A szerződés már régen aláírva, a rendszerben már a naptári év elejétől fogva benne van (azaz fizetik a biztosítását meg a többit), de ő még nem megy abba a kisvárosba. Ott úgyis mindenki siel még januárban és februárban. Senki nem fog vele foglalkozni. Amíg a prof nem jelez, hogy holnap megbeszélés van, ő bizony át nem cihelődzik fél Európán át. Az ösztöndíjat felveszi, a biztosítást meg csak fizessék...hát úgysem beteg, nem megy ő orvoshoz, nem lesz rá költségük...
De hogy a fennmaradó időt hasznosan töltse, meg már úgy megszokásból is, megnéz még pár álláshirdetést, és kiküld még pár önéletrajzot. Az meg nem árthat. Az egyetemnek meg nem kell mindent az orrára kötni. S hirtelen felgyorsulnak az események: ragyogó ajánlat Frankfurtból. Hatalmas fizetés. Fantsztikus juttatások, amikkel a vacak egyetemi tanszék soha nem veheti fel a versenyt. De cserébe azonnali kezdés.
Ádám irat egy rövid "NEM MEGYEK KUTATNI, KERESSETEK MÁST" emailt a nagynénjével, és egy hét leforgása alatt felül a frankfurti gépre. A németek már tárt karokkal várják. És a szülei felettébb büszkék rá.
"BÁRKIT, CSAK MAGYART NE!" - mondják mostanában az osztrák munkáltatók. "Mert a magyarok kiszámíthatatlanok. Mindig a saját érdeküket lesik, s nem számít fél perce mit könyörögtek ki nálad, mit ígértek meg fura tekintettel (hálával?) a szemükben, ha megváltozik a széljárás, főképp ha a zsebük is benne van a dologban, egy szempillantás alatt felejtenek el mindent. Bármekkora fizetést ígérsz nekik, ők egy hét után találnak valakit, aki többet keres náluk, és úgy érzik, van okuk elégedetlenkedni, és a többi munkatársat felbújtva ellened fordulni. Ha megkérdezed mi a baj, nem lesznek egyenesek. Mézes-mázas választ kapsz majd, miközben tudod, hogy az egész csak színjáték."
"Bárkit, csak magyart ne! Fogadd meg ezt a tanácsot comborám."
